fejlec

A Rétimajornál lévő természetvédelmi területen elszaporodtak a kormoránok

kormorán pihen

Így óriási pusztítást végeznek a halállományban. Az 1000 hektárnyi halastavakon nincs jég, így a halak a hideg miatt dermedtek.

Óriási károkat okoznak a kormoránok a Fejér megyei Rétimajornál lévő természetvédelmi területen. A hazánkban először 30 éve megjelent madarak 20 százalékkal több halat pusztítanak el most, mint általában.

Mivel a megszokottól eltérően nincs jég a körülbelül 1000 hektárnyi halastavakon, a halak a hideg miatt dermedtek, így óriási pusztítást végeznek a hazánkban 30 éve megjelenő, mára elszaporodott kormoránok, vagy más néven kárókatonák.

"Csak minden ötödik uszonyost nyeli le a madár, a többit megsebzi, úgy, hogy belehal a sérülésbe. Évente 150-200 kg halat pusztítanak el így a kormoránok, most azonban 20 százalékkal többet" - mondta Lévai Ferenc, tulajdonos, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A terület magántulajdonban van, de a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik.

A madarakat csak a Természetvédelmi Hivatal engedélyével lehet riasztani és lőni. Az elmúlt hetekben Rétimajorban 300 ezer forint értékű lőszert lőttek el, ám a kormoránok egyre gyűlnek.

A védekezést ellenük nehezíti, hogy a szárnyasok nagyon ravaszak. Egy-egy riasztás után már több száz méterről megismerik a számukra veszélyt hozó gépkocsit, és azonnal elmenekülnek.

Forrás: Független Hírügynökség

2008. 03. 03.


Százmilliók csúsznak le a kormorán torkán

Szeged - Ökológiai katasztrófával fenyeget Európa-szerte a kormoránok elszaporodása. A védett madár védett halakat is eszik, és már nálunk is nagyobb kárt okoz, mint a szabálytalanul horgászó, halászó ember. A Fehér-tói gazdaság tavaly már 8,4 milliós kárt írt a kormorán számlájára. Az Európai Parlament szerint sürgősen lépni kell, és a megoldás az ellenőrzött vadászat.

A szabálytalanul horgászó, halászó embernél most már sokkal nagyobb gondokat okoz a hallal foglalkozó cégeknek, egyesületeknek a kárókatona elszaporodása. A jelenség azért is kínos, mert a védett madarat szinte már csak a törvény védi, egyre kevesebb pártfogója akad a természet közelében élő emberek körében. Pedig húsz-harminc éve még más volt a helyzet.

- Ifjú madármegfigyelőként boldog voltam, amikor Mártély közelében megnézhettük a fészküket, akkoriban csak ott, és a Kis-Balatonnál lehetett ilyet látni - mondja Láda Gáspár, a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke.

Ma viszont tizennyolcezer kormorán fészkel Magyarországon, telente pedig duplájára nő a populáció az északról lehúzódó csapatokkal. Az európai állományt 1979-ben még csak 50 ezerre becsülték, 1995-ben már 650 ezer volt belőlük, 2001-ben 900 ezer, ma másfél millió. Elszaporodásuk fő oka az, hogy Hollandiában és Dániában - ahol fokozottan védett - októbertől a költő- és nevelőhelyeken csökken a táplálékmennyiség, így a madarak évről évre elindulnak a halban gazdagabb területek felé. - Nagyon jól és szervezetten halászik. A mi megyénkben Atkán, a Maty-éren, a Gumison, a Keramiton, a sándorfalvi tavon, a Fehér-tavon és természetesen a Tiszán látható, kisebb tavakra nemigen húzódik le - mondja Láda Gáspár.

A liba nagyságú, fekete madár tollazata nem vízhatlan, ezért nagy kalóriamennyiségre van szüksége ahhoz is, hogy szinten tartsa testhőmérsékletét. "Napi fogyasztását" a szakirodalom hetven dekára teszi, ez évente két és fél mázsát jelent fejenként. A 20-30 dekás halakra vadászik, vagyis az utánpótlást eszi meg. Nagyon szereti a drága süllőt, amiből méretes példányokat is elnyel.

A halgazdaságok fölkészültek a kormoránokból. Azt állítják, évente 3500 tonna halat esznek meg a madarak. De nemcsak a megevett hal számít veszteségnek, hanem a megsebzett is - a kampós, hegyes csőr csípése nyomán ugyanis utat találnak a hal szervezetébe a kórokozók, amelyektől a bőr és a pikkely mellett a nyálka is védene. Emellett a telelés közben folyamatosan zavarászott halak nagyon legyengülnek tavaszra, ép bőrrel is könnyebben megbetegednek.

De nemcsak a horgászok, a haltenyésztők veszteségéről van már szó, hanem ökológiai kárról is: a kormorán számlájára írják bizonyos ritka halak, így Magyarországon a kecsege fokozatos eltűnését is. Úgy hírlik, a madár a kisebb tavakból, patakokból teljesen kieszi a halat.

A halgazdálkodók szerint a megoldás a "hatékonyabb gyérítés" lenne - magyarán a puska. Bár a madár védett, a zöldhatóság ad engedélyt a gyérítésre, nemrég a Szigetközben, illetve a Közép-Tisza vidékén is vadásztak rájuk. De ez nem egyszerű feladat, mert a madár tartja a lőtávolságot, nem engedi közel magához az embert. A fészkét pedig nem szabad háborgatni.

Évről évre vadásznak rájuk a Fehér-tavi halgazdaságban is - gyakorlatilag zérus eredménnyel. Sztanó János, a Szegedfish Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy míg 2001-ben 4,5 millió kárt írtak a kormoránok számlájára, 2005-ben már 6,8 milliót, tavaly pedig 8,7 milliót. Ezt az összeget az egységnyi területen előforduló madarak száma és az ismert fogyasztás alapján számolják ki, a zöldhatóság azonban vitatni szokta az összeget. Sztanó azt mondja, hogy bár évről évre gyérítenek, a madarak száma folyamatosan nő. A kiskormoránra - ami egy másik faj - nem szabad lőni, pedig ez is szaporodik: 2005-ben egységnyi területen még 18-at számláltak a madarászok, tavaly pedig már 224-et.

Túlnépesedés

A kormoránok "túlnépesedésének" ügye tavaly júniusban az Európai Parlamentben is terítékre került. Markus Pieper képviselő indítványát minden képviselő aláírta, eszerint az Unióban konkrét megoldási tervre van szükség, "mivel a helyi kezdeményezések mindeddig kudarcba fulladtak". Azt szeretnék, ha a törvény lehetővé tenné a kormoránok ellenőrzött vadászatát. Az Európai Parlament úgy foglalt állást: a kormoránok állományát elfogadható szinten kell tartani, és meg kell találni az ökológiai egyensúlyt.

Az állam nem vállal érte felelősséget

A magyar jogszabályok a kormoránt 2001 óta az "Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok" között tartják számon. Eszerint eszmei értéke ezer forint, és a kárókatonát a természetvédelmi hatóságnak úgy kell kezelnie, mintha védett faj lenne. A törvény szerint egyes esetekben adnak engedélyt korlátozott számú példány elejtésére. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kérdésünkre azt írta, "az állam nem kívánja vállalni a madárfaj esetében az általa okozott károkért a kártérítési felelősséget." Hozzáteszi: "azon dolgoznak a szakértőink, hogy annyira enyhítsék a riasztás/ritkítás engedélyezését, amennyire csak az EU-s normák betartása mellett lehetséges".

Forrás: Délmagyarország

 

FEL