fejlec

„…Elég jól repülő és jól bukó vizimadár és jaj annak a halgazdaságnak, halászható tónak, a melybe a kárakatna beveszi magát. Három kiló hal egy napra szűkesen elég ennek a telhetetlen halfarkasnak! 

 Eledelét bukva szerzi, mert a víz alatti halászatnak elsőrendû mestere; lába hatalmas evedző, farka hatalmas timon, csőre horog is, kés is, zsákja és bárzsingja pedig nyúlik mint a jó kostök: nagy halat bir befogadni. Folyton falánk. Kinában, Japánban a kárakatnát szelidítik és halfogásra használják; előbb azonban karikát tesznek a nyakára, hogy a halat le ne nyelhesse. A halász, rúd végén viszi a madarat a víz fölé, s ez, mihelyt halat érez, beveti magát a vizbe, elkapja a prédát és rákap az elébe tartott rúdra.
Mindenképpen irtani való madár…”  (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról - 1901) 

nagy_karokatona_Phalacrocorax_carbo_novaehollandiae.jpg

 

 

Kormoránkrízis. Ezzel a címmel közel húsz éve írtam először egy kis összefoglalót az MME Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportjának lapjában, az Anser-ben. Az értekezésből aztán a Szarvasi Halászati Tudományos Tanácskozáson (1995) előadás lett, a benne hozott számítások alapot képeztek a későbbi, nem hivatalos kárbecsléseknél. Két évvel később készítettem egy szakdolgozatot is az irmapusztai tógazdaságban okozott kártételeikről.

Mindezt csak azért írom le, hogy lássa az olvasó: nem új keletű problémáról van szó. Manapság már nincs horgász, aki előtt ne lenne ismert a nagy kárókatona(Phalaxrocorac carbo) halállományban véghezvitt, mindennapos károkozása. Újabban ismét sok helyütt foglalkoznak a kormoránok kártételével összefüggő halgazdálkodási anomáliákkal. Ezek a cikkek, vélemények és kommentek elsősorban a horgászati célú halgazdálkodás ellehetetlenítését vizionálják, ami nagy természetes vizeink ismeretében nem alaptalan. Azonban elmondható, hogy a tógazdasági haltermelőknek is igen komoly (anyagi- és humán erőforrásbeli energiákat megmozgató) problémát jelent a kormoránok randalírozása.

ZSOLTI !_036.jpg

Jómagam immár két évtizede küzdök velük, és bevallom, ahogy mind jobban megismerhettem ennek a madárnak az életmódját, annál jobban kezdtem el tisztelni. Ehhez fogható, tökéletesen megkonstruált dinoszaurusz-leszármazott talán nincs is még egy a Földön. Először is: kitűnően úszik. Sokáig képes víz alatt tartózkodni, nagy mélységekbe is lemerül. Másodszor: hozzá hasonló profi halászmadár nem létezik. A víz alatt elképesztő ügyességgel, csukát, harcsát, süllőt megszégyenítő módon képes megfogni a halat. Remek halász akár magányosan is, de csoportos halásztechnikáját ijesztően sikeres tökélyre fejlesztette. Harmadszor: nagyon jó és kitartó repülő. A táplálkozás érdekében naponta akár 50-70 kilométert is könnyűszerrel átszel. Negyedszer: a parton – esetlennek tűnő formája ellenére – meglepően jól tud futni. Ezt megtapasztalhattam már többször is sebzett, szárazföldre kényszerített egyed esetében. És végül a szemei! Csodaszép, türkiz zöld szembogara emlékeztet talán leginkább a filmekről ismert dinoszaurusz szemekre; tökéletesen lát a magasból, és a vizek több méteres mélységében is…

nagy_karokatona_par_a_feszken.jpg

Mindezeket fontos megemlíteni, még akkor is, ha most nem a szépségét és tehetségét domborítjuk ki, főképpen nem védelme érdekében.    

A kárókatonának két faja létezik: a nagy- és kis kárókatona. A nagy kárókatonának (Phalacrocorax carbo) több alfaja ismert, ebből hazánkban az északi alfaj (Ph .c. carbo) is megfigyelhető, a nagy tömeget adó közép- és dél-európai alfaj (Ph. c. sinensis) mellett. A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus)az utóbbi évtizedben vált gyakorivá. Halfogyasztás tekintetében a nagy kárókatonák a 3-50 dkg. közötti méretet kedvelik (és győzik), míg a kis kárókatona a 0,3-10 dkg közötti méretű halakat dézsmálja. A két faj repülés közben néha a gyakorlott szem számára is nehezen megkülönböztethető; a kis kárókatona kissé csapkodóbb, gyorsabb, és siklást mellőző repüléstechnikája, hirtelen, szinte zuhanórepülésben történő beszállása azonban fontos eltérési jegy lehet távolról nézve nagyobb fajtársával szemben. Ez azért is érdekes, mert a két faj között jelentős a méretbeli különbség, mégis nagy odafigyelést igényel azokon a területeken történő gyérítéskor, ahol felváltva jelenhetnek meg a vadász előtt.

karokatona_Mate_Bence_0001.jpg

Nagy kárókatona (Máté Bence fotója)

kis_karokatona_Loki_Csaba_0003.jpg
Kis kárókatonák (Lóki Csaba fotója)

Hazai előfordulása és terjeszkedése érdekesen alakult. Irodalmi adatokból látható, hogy az 1970-es évek előtt a kárókatona országos előfordulása ritkaságszámba ment. Szűkebb hazánk, a Balaton tájékán gyakorlatilag alig ismert madár volt. 1961 júliusában idős Papp József halászmester ejtett el egy példányt Irmapusztán (Balatonlelle), és Dr. Vertse Albert is mindössze egy példány megfigyelését jelezte ebből az időszakból. Ekkor nagyobb kárókatona telep a Csallóközben volt fellelhető, majd 1964 tavaszán a Tisza Saséri rezervátumában telepedett meg 9 pár. Európai gyarapodása azonban már ekkor észlelhető volt, köszönhetően a szigorú védelemnek. Hazai állományának szemmel látható növekedése nagyjából a Tisza II. tároló megnyitása (1977) és a Kis-Balaton első ütemének beindulásával azonos időpontra (1985) tehető. Az európai kárókatona populáció ezután robbanásszerű növekedésen esett át. A közép-dél európai alfajt (P.c. sinensis) 1997-ben törölték azon madárfajok jegyzékéből, amelyekre külön védelmi intézkedések szükségesek (hozzáteszem, a nálunk is elő-megforduló északi alfaj (P.c. carbo) sohasem volt veszélyeztetett, e jegyzékbe egyáltalán fel sem vették).

A kormoránt Papp József halászmester lőtte-balról. Jobbról Lehrer Konrád kovács, 1961 7.hó Irmapuszta 8-as tó.JPG

Idős Papp József (balra) által 1961-ben lőtt madár

A jelenkori adatok legfrissebbikéből (2012. évi számlálás) megtudhatjuk, hogy hazánkban összesen 2800 költő pár kárókatona él. Ebből összesen 810 költő pár lelhető fel a Balaton vonzáskörzetében, összesen 7 fészkelő telepen. Ez csak az állandó létszám. Ehhez hozzá kell számolnunk a vonuló, kóborló madarak létszámát, ami éves szinten 30.000 példányra tehető. Károkozás tekintetében mindkét adat (állandó-vonuló) kedvezőtlen, a károkozásuk megítélése mégis eltérő, attól függően, hogy a táplálkozás helyéül szolgáló horgászvíz vagy halastó fészkelő telep közelében van, vagy sem. A Balaton környékén élő 1600 példány, felduzzadva majd a fiókák létszámával, bizony napi szinten halássza a környezetében lévő vizeket, többek között a Balatont is. Az őszi és tavaszi vonuláskor előfordulhat ugyan, hogy néha 4-5 ezres csapatok is a tavon tartózkodnak néhány napig, ám ezen állományoknak károkozása eltörpül a helyi állomány éves károkozása mellett.

Osztani-szorozni most nem fogunk, megtették ezt már előttünk sokan. Tudjuk, nagyon tetemes az a kár, amit életfenntartásuk érdekében okoznak. Különösen veszélyesek tudnak lenni a nagyobb halnevelő gazdaságokban, ahol feloldott védettségük ellenére is képesek ellehetetleníteni a termelést. Az alábbiakban azért mákhéjban foglaljuk össze kártételeiket.

1.  Közvetlen kár (az elfogyasztott halak kiesése)

2.  Közvetett kár (a megfogott, megcsípett, összemart, de valamilyen okból eleresztett hal későbbi elhullása)

3.  Zaklatási kár (elsősorban télen, a vermelő állomány folyamatos zaklatása miatti, nyugtalan telelésből eredő problémák; természetes vizeken a halállományok elvonulása; szezonban a hal nádasba zavarása, ahonnét alig merészkedik ki, nem fogyaszt takarmányt, nincs hozam, a hal legyengülhet, megbetegedhet)

4.  Közvetlen természetvédelmi kár a fészkelő helyekben (A hortobágyi halastavakon az elmúlt 10 év során például két, európai szinten is kiemelkedő vegyes gémtelep szűnt meg a kárókatona fészkelés következtében; a pihenő- és fészkelő helyéül szolgáló fák teljes kipusztítása)

5.  Közvetlen természetvédelmi kár a halállományban (a védett, szigorúan védett, visszaszorulóban lévő halállományok gyérítése)

Elég súlyos lista. Ha egy termelő félvállról veszi a kárókatonák látogatását a tavain, hamar keresztet vethet a vállalkozására. Fontos tudni: megfelelő engedélyek birtokában azonban a madár egész évben riaszthatóvá, illetve elejthetővé válik! Sokan azonban azt gondolják, elég csak egy puskával kiállni a tópartra, egyszerűen agyon kell lőni a területre érkező madarakat, aztán minden el van intézve. Ez elméletileg így van, de a kárókatona vadászata koránt sem hasonlít egy kényelmes, hétvégi fácánvadászathoz. Ravaszsága, mint a rókáé, szeme, mint a szarvasé, tehát ha a vadász puccparádéban kiáll a halastó töltésére, aligha ejt kárókatonát. Legfeljebb elriasztja, de csak akkor, ha utána puffogtat. A kárókatona vadászata éppen olyan előkészítést, stratégiát és álcázást igényel, mintha a legöregebb, legtapasztaltabb vadkanra vadásznánk.

Mivel az elmúlt húsz évben több, különböző méretű halgazdaságban is dolgoztam, meglehetősen változatos feltételeket volt módom megtapasztalni, ami helyenként más és más védekezési stratégiát igényelt. Varsádon (Tolna megye) például, egyáltalán nem okoztak gondot. Ennek oka valószínűleg a tavak fiatal korából (ismeretlenség), a legközelebbi fészkelő-pihenő helyek tetemes távolságából, illetve a vonuló állományok útvonalának kieséséből fakadt. A somogyvári tógazdaságban már nagyon sok problémánk volt, annak ellenére, hogy itt több, de kisméretű (2-5 ha-os) tavakon folyik a termelés. Ebből adódóan aztán sikerült is egy olyan védekezési stratégiát kialakítani, ami mára gyakorlatilag teljesen lehetetlenné tette a kárókatonák károkozását, további beavatkozások (gázágyú, vadászat) nélkül.

Ez a módszer a kárókatona két fontos tulajdonságára alapoz: a bizalmatlanságára, valamint a tóról való felszállásához szükséges helyigényére. Hozzáteszem, csak kisebb, néhány hektáros, illetve nem túl széles (100-150 m) tavaknál alkalmazható.

A tavon hét (7) méterenként át kell feszíteni egy zsinórt, amire nagyjából egyforma távolságokra műanyagszalagokat erősítünk. A zsinórokat olyan magasan kell elvezetni a víz felett, hogy alatta kényelmesen lehessen csónakkal közlekedni.

Először húsz méterenként helyeztünk el ilyen rémzsinórokat. Ez körülbelül másfél hétig működött is. A madár bizalmatlanul repkedett a tó felett, és nem szállt be. Elkönyveltük a sikert. De a kárókatona nagyon intelligens madár: idővel rájött, hogy a zsinórok és szalagok nem jelentenek veszélyt, viszont felszálláskor ekkor sem mertek elszállni alattuk. Miután lecsökkentettük a zsinórok közötti távolságot hét méterre, a nagy kárókatona felszállásához szükséges minimális távolság alá, a madár feladta, és többé nem szállt be.

A rémzsinóros megoldásnak két hátránya van: egyrészt elcsúfítja a környezetet, másrészt pedig nagyobb tavakon képtelenség megvalósítani. Ott nem marad más választásunk, mint a riasztás és a gyérítés.

kis_karokatona_mentesites_Ampovics_Zsolt_IMG_9775.jpg

Rémzsinóros védekezés telelőben a kis kárókatona ellen

Riasztásként az elektronikusan szabályozott gázágyú jöhet szóba. Ez a szerkezet beállítástól függő időpontok között, szintén beállítható sűrűségben, automatikusan működve durrog. Hanghatása jelentős, ezért használata sok helyütt (lakóhely közelsége, környező vadászterület) nem problémamentes. Ráadásul a jó megfigyelőkészséggel rendelkező madár hamar kitanulja, így nagyobb, 40-50 hektáros, vagy még méretesebb területű tavakon kialakulnak olyan „holtterek”, ahol a madárra teljesen hatástalan. Hosszabb időn keresztüli, csak gázágyús riasztással szemben pedig még súlyosabb tolerancia is kialakulhat.

A végső és leghatásosabb megoldás a madár elejtése. Megfigyelhető, hogy a gázágyús riasztás is csak akkor igazán hatékony, ha viszonylag sűrűn (három-négy naponként) puskával is meg vannak lődözve.

A kárókatona vadászata kétféleképpen történhet. Az egyik, amikor megfigyeljük a madarak „átváltó” helyeit a töltések felett. Ha bizalmasak (nem zavartak), akkor meglehetősen alacsonyan, és viszonylag egy útvonalat tartva szelik át a töltést. Itt elbújva aztán néhány egyedet elkaphatunk, de ezt a madarak is hamar felismerik. Magasságot vesznek, és odébb helyezik a váltóvonalukat.

Sokkal eredményesebb a terhelésnek kitett tavon, nádszélben épített kis les alól, fából készült, vagy korábban lőtt csalimadárral történő vadászatuk. A fa csalimadár elkészítésekor arra is ügyelni kell, hogy jól legyen kisúlyozva, azaz sok ne látszódjon ki a testéből. A csalit aztán zsinóron lehorgonyozva tesszük ki a les elé, lőtávolba. A távolról érkező madár viszonylag bizalmasan ereszkedik a bajtársának vélt fadarab mellé, ami végül is nem a társaságot, hanem a bajt hozza rá… Ám ha hibázunk, vagy a több egyszerre érkező egyedből csak egyet-kettőt ejtünk el, akkor a túlélő példányok tapasztalatot szereznek, azaz ezzel a módszerrel a közeljövőben nem becsaphatóak. Ez a stratégia különösen a fiatal egyedek inváziószerű megjelenésekor (július legelső napjai) hatásos. Nem egyszer előfordult, hogy a fiatal egyed beszállt a műmadár mellé, sőt, a műcsőrbe fogatott műhalat is el akarta tőle venni.

csalimadár.JPG
Fából készült csalimadár a lesállás előtt

csalimadár2.JPG
A kisúlyozását úgy kell elvégezni, hogy csak éppen kiérjen a hátvonal a vízből

A lőtt madár is jó csali. Ugyanúgy rögzítjük, mint a fából készült madarat, szárnyait széttárjuk, és a vízre helyezzük. Ez a pozíció a fenti társnak azt jelzi: halat fogok, ide érdemes beszállni…

Egy lesállásból, egy vadászat alkalmával jó eredménynek számít, ha hat-nyolc madarat terítékre tudunk hozni. Július első napjaiban van lehetőségünk nagyobb kárt tenni az állományban. Az eddig rögzített legjobb napi terítéket egy puskával tavaly produkálta a halászmesterünk: öt óra leforgása alatt 25 db-ot ejtett el. Tógazdaságunkhoz egyébként meglepően közel, mindössze tíz km-re van a Fehérvízi kárókatona telep, és a kis-balatoni kolónia sincs messze. Az általunk elriasztott madár előbb végiglátogatja (vagy látogatta) a szomszédos tógazdaságokat (Irmapuszta, Buzsák), s ha itt sem talál nyugalmat, a Balatonon köt ki. Különösen a viharos, északi szeles időszakokban támadnak szemtelenül, amikor a Balatonon nem szeretnek (kényelmetlen lehet neki?) halászni.

józsi bácsi madarai.JPG
Az emlékezetes, 25 db-os teríték

lőtt madarak.jpg

Ez sem rossz eredmény (bal sarokban a csalimadár, csőrében a műhal)

Az elejtett példányok között időnként jelölt egyedeket is találunk. A legkülönlegesebb eset 1995 októberében történt Irmapusztán: a több száz kárókatonát számláló vándorló csapatból társammal hat madarat ejtettünk el. Legnagyobb meglepetésünkre ebből kettő gyűrűzve volt, és ebből megtudhattuk, hogy az egyiket Oslóban, a másikat Moszkvában jelölték. Nem éppen szomszédos települések, ráadásul egy kolóniából!

Újabban már visszajelzést is kapunk az MME részéről, ha a gyűrűt vagy adatait elküldjük. 2011 őszén két jelölt madarat lőttünk. Az egyiket Észtországban, Matsalu szigetén jelölték 1 év és 3 hónappal korábban. Ez a példány tehát 1529 km-re a szülőhelyétől került puskacső elé. A másik már gyakoribb jelet viselt: Lódz-Mikolajewice-n gyűrűzték, 3,5 hónappal korábban. Fiatal kora ellenére 567 km-re a szülőhelyétől esett el. És végül következzék a legérdekesebb adat.

A szemmel láthatóan is vén, koromfekete tojót halászmesterünk ejtette el 2010. október 15.-én. Furcsa kinézetű, amolyan régies fémgyűrű volt a lábán, alig láthatóvá kopott számokkal. Azt láttuk, hogy hazai jelölésről van szó. Aztán jött a hír: a kárókatonát 1991 májusában gyűrűzték Nagyradán, a Kis-Balaton melletti település közelében, tőlünk 36 km-re! Ez a madár ezzel hazai korrekorder lett a maga 19 év és 5 hónapos életévével. Közel 5 évvel tolta feljebb a kárókatona eddigi korrekordját a Magyar madárvonulási atlaszban publikáltakhoz képest. Hozzáteszem, az európai korrekordtól viszont meglehetősen (8 év) el van maradva. El lehet képzelni, ez a madár milyen ügyes és szerencsés volt, hogy ennyi időn keresztül életben maradt ezen a környéken, de arra már rossz rágondolni, mi halat falt ki a környező halastavakból és a Balatonból ezen idő alatt…

Ha már a halfalásnál tartunk, érdemes megjegyeznem egy személyes tapasztalatot. Nyíltvízi pontyozásaim során mindig van idő a környezetet is megfigyelni. A közelben halászó kárókatonáknál többnyire süllőt (süllőt vagy kősüllőt, nem lehetett eldönteni) és angolnát láttam zsákmányként. Az angolnát fogó madár küzdelmét egyszer érdemes lenne megörökíteni: hihetetlen mérkőzést folytat akár fél órán keresztül is az izmos, mindenhova csomót kötő angolnával! Általában ezek azok a halfajok, melyek csak úgy elfekszenek az aljzaton, ezáltal könnyű zsákmányt nyújtanak a madárnak. Testfelépítésre is a hosszúkás halakat kedveli a kárókatona, amiből az irodalmi adatokban feltüntetett napi 500-700 grammos tápláléktömegtől jelentősen eltérő méretű (akár 1-1,2 kg-os) halat is képes befalni.   

Végezetül rendkívüli éleslátásának igazolására hadd meséljek el egy történetet. Ez is még Irmapusztán esett meg, a 90-es évek közepén.

Elvégeztük a IX-es tó halászatát. Ebben a 69 ha-os tóban háromnyaras (piaci) pontyot neveltünk. Ide a kormorán még véletlenül sem szállt be év közben. Nem úgy a szomszédos, 71 ha-os VIII-as tóba, ahol 20-25 dkg-os kétnyaras halat termeltünk. Itt egész szezonban küzdöttünk a napi rendszerességgel támadó madarakkal. Aztán a halászatot folytattuk a VIII-as tóval, ahonnét az első napon kihelyeztünk a már lehalászott IX-esbe 7 tonna kétnyaras halat. Az első napi halászat és kihelyezés után másnap megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az első érkező kárókatona csoport a felderítő repülésük során átszállt volna a  IX-es tó fölött, de csak volna, mert váratlanul, szinte előretartott szárnnyal befékeztek, és beszálltak a már félig kihelyezett tóba. Oda, ahova éven át eszükbe sem jutott! A madár már fentről észrevette a kihelyezett halat, és azt is látta, hogy az számára fogyasztható méretű!

Ne becsüljük le tehát a nagy kárókatona tehetségét, semmilyen formában sem! Elég csak számolgatni a fentebb megadott adatok alapján, és könnyű belátni: az általuk elfogyasztott haltömeg messze lefölözi a horgászok által kifogottat. Ráadásul nála nincs méretkorlátozás, tilalmi idő, védett halfaj…

ZSOLTI !_034.jpg

Forrás:http://pelsologia.blog.hu/2013/02/27/kormorankrizis

FEL