Már javában sorol a kukorica és a napraforgó, zöldellnek a vetések, beindult a vegetáció; a szántóföldön, gyümölcsösben, szőlőben a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző vadkárosítások keletkezhetnek.

mezőgazdasági vadkárok a magvak elvetésétől (palántázás, ültetés) a termés beéréséig jelentkezhetnek vagy fokozódhatnak a termény teljes kipusztításáig. A legérzékenyebb növénypusztítás tehát a korai vadkár és a teljes vadkár szakaszában észlelhető. Míg a korai vadkár szakaszában lehetőség van az újravetésre, a teljes vadkár esetében már csak a remélt termés kárbecslését végezhetjük el.

Az előzőekből következik, hogy tennünk kell ellene. Azonban nemcsak a vadásztársaság, hanem a földhasználó is köteles közreműködni a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzésének érdekében. (1996. évi LV. törvény végrehajtási szabályairól a 79/2004. »V. 4« FVM-rendelet). Ennek értelmében:

1) 
Köteles a vadkár elhárításában, il-le-tőleg csökkentésében közreműködni.

2) 
Köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni.

3) 
Köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni.

4) 
Jogosult a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni. (79§ »1«)

Az 1996. évi LV. törvény 81. § (1) szerint a vadkár, vadászati kár, valamint a vadban okozott kár megtérítését, a kár bekövetkezésétől – folyamatos kártétel esetén az utolsó kártételtől – számított 30 napon belül lehet igényelni. (A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.) A kár megállapítását a miniszter által – a természetvédelemért felelős miniszterrel (államtitkárral) egyetértésben – jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő végezheti (81. § »2«) a kár becslését – a miniszter által rendeletben megállapított egyszerűsített vadkárbecslési szabályok szerint – a bejelentéstől számított 8 napon belül kell lefolytatni (81. § »3«). A mezőgazdasági kultúráinak védelmére igen széles körű a vad elleni védelmet szolgáló kínálat. A kultúra értékének megfelelően kell megválasztania a védekezés mértékét, mely lehet:

• 
Mechanikai területvédelem

– 
deszkapalánk kerítés,

– 
dorongból épített kerítés,

– 
hagyományos kerítés, drótfonat,

– 
erősített nagy szemű vadháló,

– 
ponthegesztett panelből (dunaújvárosi panel) épített kerítés,

– 
elektromos vadkárelhárító kerítés (villanypásztor),

– 
fóliakerítés (dinnyeföldek, zöldségültetvények védelmében jól bevált), melynek legalább egy méter magasnak kell lennie, hogy a nyúl felegyenesedve se lásson át rajta.

• 
Hang- és fényhatáson alapuló védelem

– 
gázágyú „ágyú”,

– 
periodikus villanófény,

– 
különböző fényvisszaverő fóliacsíkok,

– 
a szél hatására összeverődő, hangot adó, zsinórra fűzött sörös, üdítős dobozok kiaggatása (rémzsinór),

– 
kereplők (fa).

• 
Szaghatáson alapuló védelem

– 
emberi haj kiszórása, kiaggatása a védendő terület körül (vaddisznó ellen),

– 
kémiai anyagokat tartalmazó zacskó kiaggatása,

– 
kémiai vadriasztó szerek, szántóföldi növényekre, erdei és gyümölcsfákra permetezhetők, erdei fákra kenhetők, vagy textildarabokat átitatva és azokat kihelyezve, illetve a zacskóban lévő szert kiakasztva használhatók, nyúl, őz, szarvas ellen a leghatásosabb. Szántóföldi növényekre a Dendrocol 17 SK permetezhető a vadak elriasztására, az Avistop-Agro-t vetőmagcsávázással madár riasztására használják. További készítmények: Antivad, Cervacol Extra, Dörzsstop Avenarius, Fegestop Avenarius, Hántás stop, Hess, Vadicell, Vadóc,

– 
Egyéb bűzös anyagok kijuttatása (vágóhídi véralbumin).

• 
Őrzésen alapuló védelem

– 
fegyveres őrzés, vadriasztás,

– 
kutyás őrzés, riasztás.

• 
Magcsávázás vetés előtt

• 
Gyümölcsös csemetekert védelem

– 
kellemetlen ízű anyagok felkenése,

– 
a rágásközökbe dörzsölő hatású anyag felkenése,

– 
egyedi hajtásvédő háló kihelyezése,

– 
egyedi növényvédő sapka kihelyezése,

– 
kartonplasz cső alkalmazása.

• 
A fák egyedi törzsvédelme

– 
törzsvédő kémiai anyagok felkenése hántás és rágáskár ellen,

– 
egyedi törzsvédelem hálóval,

– 
egyedi törzsvédelem kartonplasz csővel, hasábbal,

– 
egyedi törzsvédelem szúrós ágak felkötözésével.

Tisztelt Olvasó! Ezen írásunkkal, ajánlásunkkal szerettünk volna segítséget nyújtani szántó-, vagy erdőterületének vadkár elleni védelméhez; remélve, hogy Önt esetleg elkerülik ezek a kellemetlenségek.

dr. Kiss László agrármérnök vadkárszakértő

Forrás: www.agrarunio.hu