Elmarad a kormoránírtás
A kormoránnak igen magas táplálékigénye, (átlagos mérete 72-96 cm, átlagos súlya 2,5 kg) - napi táplálék szükséglete 450-500 gr. hal, ami kb. 170 kg/éves mennyiségnek felel meg. Kifinomult a halászképességű búvármadár, 20 m mélyre merülve zsákmánnyal visszatérése 45 másodperc, maximum 90 másodpercet tud a víz alatt tölteni. (40-50 m mélyre helyezett hálókban is találtak már fogságba esett kormoránt.) Gyakorlatilag az egész vízteret végighalássza és megbirkózik különböző nagyságú halakkal (egészen 50 cm-es testhosszig és 20-25 cm hátmagasságig).
Még a nagy testű halakat is megtámadja, komolyan megsebzi, mely a pusztulásukkal járhat. Nem egyedül, hanem csoportosan halászik. Ezt szociális halászatnak is nevezik, amikor 5-25 madár, vagy nemegyszer 200 kormorán alkot egy halászcsoportot, de számoltak már 10 ezer madarat is egy csoportban. [A kétnyaras pontyok között nagy kárt okoz és jó néhányat komolyan, többször megsebez ] A kifalás mellett tömegesen sebzi a halakat. A természetes vizeken 450 gr táplálékra - kb. 150-200 gr sebzett hal jut. A tógazdaságban a 450-500 gr táplálékra akár 3-400 gr sebzett hal is juthat. Halászmódszere során csoportosan merül és nyújtott testtel, de görbített nyakkal sebesen úszik a víz alatt, kampós csőrét mintegy horgot belevágja a halba, azt megragadva a felszínre úszik, és általában ott nyeli el. A kétnyaras pontyok között nagy kárt okoz és jó néhányat komolyan, többször megsebez . Ha nagyobb hal nem akad, az ivadék méretűből egy tucatot is elpusztít. Nagy térségen átnyúló mozgékonyság jellemzi, korlátlan vándorlási készsége van, átlagos repülési sebessége 50 km/h és napi táplálkozási körzete 20 km-től 60 km sugarú körre terjed ki.
Ha a kormorán egy vízszakaszt tömegesen megszáll, néhány nap alatt hatalmas pusztítást tud végezni, gyakran az ott élő halállomány 50, extrém esetekben akár 80 % -át is képes kifalni. Ezt egyetlen halevő állat sem képes megtenni, erre még a nagyvizeken halászók, tömegesen horgászók sem képesek.
Így ír róla Chernelházi Chenel István: Magyarország madarai című művében:
"A kárókatona egész lénye sajátságos. Van benne valami a hollóból és a buvárból. Vigyázó, szemfüles, bizalmatlan, ravasz, más madarakkal szemben czivódó, önző, mérges. Elég jól és gyakran is repül, miközben aránylag rövid szárnyait gyors egymásutánban mozgatja, hosszú nyakát előre s kissé felfelé nyujtja. Nemcsak az egyirányú repüléshez ért, hanem néha felkap a magasba s főleg, ha fészektanyáját háborgatjuk, keringel mint a holló. Legtöbbször azonban alacsonyan a víztükör fölött látjuk repülni s ilyenkor a csapat mindig bizonyos rendet, sort tart. Sziklákon, fákon – még a vékony ágakon is – igen jól megkapaszkodik s ülve olyan alakú, mint valami pezsgős palaczk. Pihenés közben nyakát kigyószerűen ide-oda forgatja s ha szárnyai nedvesek, kiterjeszti azokat s csapkod velök, hogy hamarább megszáradjon tollazata. Az úszásban, bukásban nagy mester; félig a víz szinébe vagy egészen alája merülve, csak fejét tartva ki, gyorsan úszik; nagy mélységekre tud lebukni s pár száz lépésnyire víz alatt úszni. Üldözője elől rendesen így menekül; a fán ülők azonban szárnyukat veszik igénybe s repülésre fogják a dolgot, a parti sziklákon ülők pedig béka módra ugranak le – sokszor nagy magasságból – s úszva-bukva állnak odább. A halászat legfőbb foglalkozásuk s ebben mindig bizonyos rendszert is követnek, mely kifejlett értelmi tehetségök bizonysága."
Leirás. Lúd nagyságú erős, fekete madár. Lábának mind a négy ujját úszó hártya köti össze. Csőre hosszú, töve erős, a felső káva vége kampós, vágó; az alsó káva késalakú, villaágai között tágítható, kopasz bőrzsák. Farka ékalakú, tollai keskenyek és merevek. Szeme zöld. Nyáron torka és pofája fehér, a fej többi része fekete érczfényű; a torkon és a nyakon a tollazat sörényszerű. A dolmány földje érczszínű, minden toll fekete szegővel, úgy hogy az egész pikkelyszerű. A tollas czupákon kifelé fehér folt. Tavaszrakelve nászruhája a nyakon sok fehér tollal vegyítve, a czupákon majdnem fehér gatya. Őszkor ezt a díszt elhányja s a torka is kifeketedik. Hajdanában nagy telepekben költött hazánkban, fészkei fákon állottak és állanak, akár a varjaké a varjútanyán; sokszor a varjukkal egy helyen is fészkelt. Fészke ágakból és rőzséből tákolt. Fészekalja három-négy hosszúkás, majdnem karcsú, zöldes tojás.
Élete módja. Elég jól repülő és jól bukó vizimadár és jaj annak a halgazdaságnak, halászható tónak, a melybe a kárakatna beveszi magát. Három kiló hal egy napra szűkesen elég ennek a telhetetlen halfarkasnak!
Eledelét bukva szerzi, mert a víz alatti halászatnak elsőrendű mestere; lába hatalmas evedző, farka hatalmas timon, csőre horog is, kés is, zsákja és bárzsingja pedig nyúlik mint a jó kostök: nagy halat bir befogadni. Folyton falánk. Kinában, Japánban a kárakatnát szelidítik és halfogásra használják; előbb azonban karikát tesznek a nyakára, hogy a halat le ne nyelhesse. A halász, rúd végén viszi a madarat a víz fölé, s ez, mihelyt halat érez, beveti magát a vizbe, elkapja a prédát és rákap az elébe tartott rúdra.
Mindenképpen irtani való madár.
Pontosan ezért is szomorú a következő hír (forrás: agromonitor.hu):
Az előző télen a szakhatósági engedély visszavonása, most pedig a folyó magas vízállása tette lehetetlenné a 2009-ben kezdődött kormorángyérítési program folytatását a Közép-Tiszán. Csoma Gábor, a szajoli székhelyű Halász Kft. ügyvezető igazgatója szerint a szakma álláspontja mára egységesnek tekinthető azzal kapcsolatban, hogy szükség van a Tisza kormorán állományának ritkítására. A kárókatonák annyira elszaporodtak, hogy a halak fogyasztásával komoly konkurenseivé váltak a halászoknak és a horgászoknak.A Kisköre és Csongrád közötti száznegyvenhat folyamkilométeres Tisza-szakaszon a becslések szerint öt-nyolcezer kárókatona él kolóniákban – mondta Csoma Gábor. Egy-egy példány naponta ötven-hetven dekagramm halat eszik, azaz a teljes közép-tiszai állomány 25-50 mázsa körüli mennyiséget fogyaszthat el 24 óra alatt, ami a halak piaci árával számolva átlagosan több millió forintra rúgó veszteséget okoz naponta.
A téli időszakban ráadásul a madarak a vermelő helyeket felkutatva komoly károkat okoznak az egy-egy szűkebb területen csoportosuló halpopulációkban. Főleg a karcsú fajokat kedvelik, mert azokat probléma nélkül képesek lenyelni. Akár tízméteres mélységbe is lemerülve, kampós csőrükkel ejtik el, vagy sebzik meg áldozataikat, amelyek között ilyenkor a leggyakoribb a tiszai halak egyik legértékesebbje, a kecsege. E tokféléből a korábbi megfigyelések és az elejtett kormoránok gyomortartalmának vizsgálata szerint nem ritkán horogérett, 35 centiméteres példányokat is elpusztítanak - tette hozzá az MTI-nek Csoma Gábor.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által adott, huszonkét alkalomra szóló engedély birtokában és a területileg illetékes szakhatóságok jóváhagyásával 2009 januárjában kezdődött a szárnyasok tiszai ritkítása Kisköre és Szolnok között, illetve riasztásuk a megyeszékhely belvárosi Zagyva-szakaszán. A társaság által finanszírozott, körülbelül egymillió forintból gazdálkodó akció sikere után a cég tavaly és az idén is folytatni szerette volna a megkezdett munkát. A szükséges papírok beszerzésével nem is akadt gondjuk, ám 2010-ben azok kiadása ellen néhány Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadásztársaság fellebbezést nyújtott be, részben azért, mert szerintük a gyérítés orvvadászatra is lehetőséget ad. A tiltakozás nyomán a szakhatóságok visszavonták az engedélyt.
Az idén az adminisztratív előkészítés már szervezettebben zajlott és sikerrel zárult. Igaz, az igényelt 22 alkalom helyett a szakhatósági engedély ennek csak alig több mint felére szólt. Ám az abádszalóki, kiskörei, tiszaburai és tiszaroffi vadásztársasággal együttműködve a cég így is bízott az akció eredményes lebonyolításában. Végül azonban a Tiszán 2010 decembere óta máig levonult szokatlanul nagy árhullámok teljesen megközelíthetetlenné tették a kormorántelepeket. Így a gyérítés e télen már biztosan elmarad – húzta alá Csoma Gábor.
A vezető szerint hosszú távú megoldást csak az jelenthetne, ha a kormoránügyet állami feladatként kezelnék azt. Egyszersmind a szabályozás egységesebbé tételére is szükség volna, hiszen szakmailag nehezen indokolható, hogy jelenleg a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán tilos a vízi vad kilövése, míg a szomszédos Bács-Kiskun megyei folyószakaszon nincsen ilyen korlátozás – vélekedett.